A Network Marketing új korszakának elit vezetői képzése – kizárólag a legelhivatottabbaknak.
A Network Marketing világában túl sokan nevezik magukat vezetőnek – és túl kevesen gyakorolják mesteri szinten.
Vezetőnek lenni nem azt jelenti, hogy van egy csapatod és majd dolgoznak neked.
Vezetőnek lenni azt jelenti, hogy képes vagy inspirálni,
megtartani és felemelni azokat, akik követnek - a legtöbb képzés az alapoknál megáll.
Ez a program a felsővezetői szintet célozza: a stratégiai gondolkodást, a csapatkultúra tudatos alakítását, a befolyás és karizma építését, és a döntéshozatal magabiztosságát.
Bizonyított eredmények – nem csak elmélet, hanem kipróbált gyakorlat
Ez a 12 hetes Leadership Mastery Program már bizonyított a terepen:
40 magyarországi network marketing vezető végezte el sikeresen a programot, és építette be a tanultakat a csapatába.
30 európai vezető végezte el a programot angol nyelven, különböző országokból és piacokról, bizonyítva, hogy a
módszerek nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is működnek.
Ez nem egy frissen kitalált, teszteletlen képzés, ez egy éles helyzetben, valós vezetőkkel, különböző piacokon már
bizonyított rendszer, amit most te is megkaphatsz.
"Minden network marketing tréning az alapokra fókuszál. Ez nyilván fontos, de amint megvan az első üzlettársunk, máris vezetők lettünk. Soha senkit nem hallottam még beszélni a magyar piacon arról, hogy itt mi a jó viselkedés, mik a feladatok, mi a hatáskörünk! Az új üzlettársak pedig elkezdenek gyarapodni és mire rájövünk, hogy szakmailag azt se tudjuk mit kellene tennünk, már el is vesztettünk embereket. Ez megelőzhető, ha tudatosan elkezded a benned lévő vezetői képességeket fejleszteni! A network marketing karrierem 20. évében kezdtem el gondolkozni rajta, hogy vajon
lehet- e gyorsabban nőni ebben az iparágban, vagy elértem a szakmai karrierem csúcsát.
A 12 témából 2 volt, amit ismertem és tudatosan alkalmaztam, bár azokat sem teljesen helyesen. A többinél csak pislogtam, hogy ezekről miért nem beszélt nekem soha senki. Többet jegyzeteltem a 12 hét alatt, mint előtte a 17 évem alatt az iskolapadban. Kb 4 hónap kellett mire a sok ezer fős hálózatba be tudtuk integrálni az új szokásokat, képzéseket. Ami azóta történik, a legvadabb álmaimban sem hittem volna. Nem azon gondolkoznék a helyedben, hogy kell e ez nekem, hanem hogy kiket tudok a vezetői csapatból magammal vinni, hogy ezt ők is elvégezzék!"
Fischer Tibor
20 éves Network Marketing tapasztalat
Ez a program nem mindenkinek szól
12 hetes Leadership Mastery Program az iparág vezetőinek készült:
- Akik már vezetnek embereket, de a maximumot akarják kihozni a csapatukból és magukból
- Akik nem elméleteket, hanem gyakorlatban azonnal alkalmazható stratégiákat keresnek
- Akik készek új szintre emelni a személyes márkájukat és piaci pozíciójukat
- Akik nem csak fejlődni, hanem példát mutatni akarnak
A program felépítése
A 12 modul mindegyike egy kulcsfontosságú vezetői területre fókuszál, a vízióépítéstől a konfliktuskezelésen át a karizma fejlesztéséig.
Nem egyszerűen tanítunk – vezetői működést építünk.
Vízió és irány – A jövőkép, ami mögé mindenki beáll
Vezetői önismeret – Karakter és hitelesség megalapozása
Érzelmi intelligencia mesterfokon – Kapcsolódás, ami lojalitást teremt
Pozicionálás – Hogyan válj a piacod referenciapontjává
Személyes márka ereje – A médiában és a social médiában
Workshop- és kampánystruktúra – Rendszerek, amik mozgásban tartják a csapatot
Elismerés és megtartás – A lojalitás és motiváció motorja
Csapatkultúra-építés – Lépcsőzetes, másolható folyamat
Delegálás felsőfokon – Idő és energia felszabadítása
Energia- és időmenedzsment – Maximális hatékonyság vezetőként
Kommunikációs befolyás – Meggyőzőerő, ami cselekvésre ösztönöz
Konfliktuskezelés és problémamegoldás – Hideg fej, stratégiai döntések
"Ez a tizenkéthét számomra egy csodálatos út volt a az igazi vezetővé válás kiteljesedése felé ! Bevallom 27 éve folyamatosan tanulom ezt a szakmát különböző Network marketing coachokkal de ilyen mély tiszta gyakorlati tudásra, mint amit a Viktortól kaptam erre még nem volt példa. Úgy gondolom megtaláltam amit mindig is kerestem, hogy olyan tudásra tegyek szert amit azonnal a gyakorlatban is tudok tenni alkalmazni és amelyel tudom inspirálni vezetni a csoportomat
Ez a 12 hét mindent magában foglalt elsősorban az önfejlesztést az önismeretet hiszen a munka mindig velünk kezdődik hogy mi saját magunk sajátítsuk el azokat a képességeket és hozzuk felszínre mind azt ami bennünk van, hogy egy másolható karizmatikus vezetővé váljunk méltóvá váljunk, hogy mások velünk jöjjenek és maradjanak ezen a csodálatos úton! Aztán az egység a csapatkultúra , csapatszellem az elismerésnek , megbecsülés a jelentősége fontossága A hatékony kommunikáció és nem utolsósorban az érzelmi intelligencia művészetének elsajátítása és működtetése- amely csodákra képes! Mindezt lazán kellemesen Önazonosan , természetesen tisztán egyszerűen csinálni "
Vajda Katalin
27 éves Network Marketing tapasztalat
Nem elmélet, hanem kivitelezés – minden modul után konkrét vezetői feladatot kapsz
Valós iparági tapasztalat – 15+ év, 20+ ország, több millió ember előtti prezentációk tapasztalata
Exkluzív tudásanyag – a munkafüzet és a program együttesen a magyar piacon egyedülálló
Közösségi erő – nem versenytársak, hanem az iparág legelkötelezettebb építői
Töltsd le a 12 hetes Leadership Mastery Program AJÁNDÉK mintamunkafüzetét!
Szeretnéd látni, milyen konkrét feladatokon visszük végig a résztvevőket minden egyes modul után?Most lehetőséget adok rá, hogy belenézz a kulisszák mögé!
A mintamunkafüzetből megtudod:
👉 Milyen típusú vezetői feladatokat kapsz minden hét végén
👉 Hogyan vezetnek a gyakorlatok azonnali eredményhez a csapatodban
👉 Milyen önreflexiós kérdések segítenek tisztábban látni a vezetői működésed
👉 Hogyan építjük fel lépésről lépésre a víziót, csapatkultúrát és a pozicionálást
📥 Töltsd le most, és fedezd fel, hogyan fog kinézni a vezetői fejlődésed útja már az első héttől!
"A 12 hetes Leadership Training során valódi, gyakorlatban azonnal használható tudást kaptam. Viktor más nézőpontból közelített, mint amit a hagyományos képzéseken megszoktunk – végre nem elméleti anyag volt, hanem a valós vezetői tapasztalat szűrődött át minden témán. Különösen sokat adott a csapatkultúra építése, a kampányok tervezése, valamint a konfliktuskezelés és problémamegoldás új szintje.
A pozicionálás, az énmárka építés és a kommunikáció mélysége pedig segít még hitelesebb vezetővé válni. A közös gondolkodás, a coaching és a többi vezető tapasztalata rendkívüli erőt adott. Nem versenytársak voltunk, hanem ugyanannak az iparágnak az elhivatott építői. Ez a program víziót adott – és átfogó stratégiát, valamint konkrét teendőket a megvalósításhoz "
Zseli Csaba
31 éves Network Marketing tapasztalat
Miért most a megfelelő idő?
A vezetésben nincs „majd egyszer” van előrehaladás – és van lemaradás középút nincs.
Minden hónap, amit halogatsz, emberek, lehetőségek és pozíciók elvesztését jelenti. A csapatod nem áll meg, amíg te készülsz. Ha nem te mutatod az irányt, valaki más fogja.
12 hetes Leadership Mastery Program nem csak új tudást ad – visszaadja a vezetői előnyödet, ha most belépsz, előbb állítod pályára a csapatod, mint a konkurenciád
Előbb építed ki a rendszered, mint hogy a kihívások felborítanák a működésed - innen szerzed meg azt a magabiztosságot, amit más csak évek múlva ér el a piac gyorsul.
Az emberek figyelme rövidebb, a lojalitás törékenyebb, a verseny erősebb, mint valaha, aki ma nem tud vezetőként azonnal reagálni – az holnap már csak követheti az eseményeket.
Ezért mondom teljes felelősséggel:
👉 A legrosszabb döntés, amit vezetőként hozhatsz, az a halogatás, mert a késlekedés ára mindig magasabb, mint a cselekvésé.
Most van itt az idő a következő szint nem vár rád, de neked kell belépni.
"A 12 hetes Leadership Training számomra nem csupán egy képzés volt, hanem egy mély, önismereti és vezetői fejlődési folyamat. 53 évesen és 14 év network marketing tapasztalattal is rengeteget adott, új nézőpontokat nyitott meg bennem. Különösen az érzelmi intelligencia témája érintett meg, mert ráébresztett, mennyire kulcsfontosságú a tudatos, empatikus és inspiráló vezetésben.
Az egyik legnagyobb felismerésem az volt, hogy a valódi vezetés nem pozícióból fakad, hanem abból, ahogyan másokat emelünk és támogatunk. A program során gyakorlati eszközöket kaptam, amelyeket azonnal be tudtam építeni a mindennapi munkámba, és már most érzem az eredményeit a csapatom működésében. Külön érték volt számomra, hogy más nézőpontból is ráláthattam a mai modern vezetés kihívásaira és lehetőségeire.
Ez a 12 hét számomra nemcsak tanulás, hanem egy új vezetői szemlélet megerősítése volt. Minden vezetőnek ajánlom, aki szeretne tudatosabban és hitelesebben építeni a csapatát."
Mezei Csilla
14 éves Network Marketing tapasztalat
A következő szint nem a véletlen műve lesz
Nem a szerencsén múlik, nem az időzítésé, nem a külső körülményeké a következő szint a döntésed következménye.
👉 Ez a 12 hét nem csak új módszereket ad – hanem új vezetőt farag belőled.
Olyat, akit nem lehet figyelmen kívül hagyni - olyat, aki mögé a csapata nem csak felsorakozik, hanem büszkén követi,
ha úgy érzed, hogy vezetőként van még benned tartalék, hogy készen állsz nem csak megtartani, hanem
megsokszorozni a csapatod erejét… akkor most itt a pillanat.
👉 Kattints, és biztosítsd a helyed a 12 hetes Leadership Mastery Programban!
A vezetők nem várnak - a vezetők döntenek Most
Viktor előadásstílusa könnyen érthető és erős hatással volt rám. A 12 hét témája úgy volt felépítve, hogy a vezetővé válás legfontosabb területeit érintette.
Ahogy haladtunk hétről, hétre, úgy estek le a tantuszok, úgy jöttem rá, hogy hol hibáztam, és úgy tudatosodott bennem egy csomó felismerés, megerősítés, hogy mit csináltam jól, mi volt a helyes.
Aki ezt a tudásanyagot feldolgozza, adaptálja saját magára, a meglévő csoportjára, biztos vagyok benne, hogy nem fog annyi aknára lépni, nem fog annyi hibát elkövetni, mint amennyit e tudás nélkül elkövetne. Sokkal tudatosabban fogja felépíteni a vezetői munkáját, és így sokkal több sikerélménye is lesz.
27 év tapasztalat az iparágban
Hálás vagyok hogy részt vehettem Viktor Mastermind képzésén, ami életem egyik legmeghatározóbb szakmai élménye lett. Tizenkét héten át olyan tudást, inspirációt és iránymutatást kaptam, amit máshol egyszerűen nem lehet megtalálni.
Viktor elképesztő szakmai felkészültsége, embersége és független szemlélete teljesen új nézőpontokat adott. Rengeteg felismerésem született, gyakorlati tapasztalatokat szereztem, helyére került bennem nagyon sok minden, és új kapuk nyíltak meg előttem – gondolkodásban, lehetőségekben, fejlődésben
A képzés megerősített abban, hogy jó úton járok, és még nagyobb elkötelezettséget, még nagyobb hitet adott ebben a szakmában.
3 év tapasztalat az iparágban
Fantasztikus lehetőség volt, hogy rész vehettem Egyed Viktor Leadership Mastermind vezetői tréningjén, ami hatalmas élmény és mérföldkő volt számomra. Rengeteg felismerést kaptam a vezetői szerepemről – különösen a csapatkultúra építéséről, az elismerés jelentőségéről, az érzelmi intelligencia fontosságáról.
Számomra a konfliktuskezelés témája volt a legnehezebb, mert minél nagyobb egy csapat, annál biztosabb, hogy időnként felmerülnek ilyen helyzetek. Viktor szakmai tudása, hitelessége és emberi hozzáállása olyan értéket adott, amiért azóta is hálás vagyok. Ez a tréning több, mint tanulás- iránytű a további utamhoz.
Mindenkinek ajánlom, hogy tanuljon Viktortól, aki a network marketinget nem futó kalandnak, hanem hosszú távú, értékteremtő munkának és életstílusnak tekinti.
16 év tapasztalat az iparágban